Tour de Krakkó: 1. nap

Elérkezett az indulás napja. Gorcsev Ivánnal 06:00 órakor indultunk kerékpárral a nickelsdorfi vasútállomásra. Előtte még egy kávé, valamint jó pár telefonhívás Wagner úrnak. Végre felvette! Kiderült, hogy az éjszakája hosszúra sikeredett. Hajnalban, zárórakor hazatessékelték a Pötyi becenevű vendéglátósegységből. Most viszont nem tud felkelni, mert forog vele az ágy és néha a szoba is megpördül, csak épp az ellenkező irányba.

 06:30-kor már a vonaton robogtunk Bécs felé Gorcsevvel. Bécsben volt fél óránk a krakkói gyors indulásáig. A pályaudvar előtt elszívtunk kb. fél doboz cigit, hiszen azt gondoltuk, az elkövetkezendő hét órában nem tudunk majd rágyújtani.

A vonat Csehországon haladt keresztül. Néha tartott egy cigiszünetet. Úgy látszik, itt még lehet dohányozni a peronon.

Délután háromkor megérkeztünk Krakkóba, a főpályaudvarra. Először mindenáron a peronok alá, az aluljáróba igyekeztünk lejutni, ami lehetetlen küldetésnek bizonyult: lévén, hogy nem volt aluljáró. Tanácstalanságunkat látva, egy helybéli férfi segített. Megmutatta az utat felfelé, a tetőre. A tetőn újabb sokk ért bennünket. Parkoló autók, ameddig a szem ellát. Utak, zebrák, liftek, közlekedési lámpák, buszmegállók – és mindez a vasútállomás tetején! Itt újabb segítséget kaptunk. A második körforgalomnál – igen, abból is volt néhány a tetőn – az első kijáraton kell lemenni, hogy a belvárosba jussunk.

Krakkó épületei, útjai, parkjai Budapestre emlékeztetnek. A történelmi belváros (Rynek Glówny) azonban teljesen le van zárva az autók elől, sőt a kerékpárt is csak tolva lehet bevinni.

A Mária-templom előtt egy kerekes székes asszony galambokat etetett. Ez napi tevékenység lehetett nála. Amint a madarak észrevették, hogy megérkezett, már csapatostul repültek a közelébe. Hitchcock viszonylag alacsony költségvetéssel elkészíthette volna a filmét, ha itt forgat.

A Mária-templom két tornyának építését két fivére bízták. A délit az idősebbik, az északit a fiatalabbik testvér építette. Az ifjabb fiú gyorsan haladt, túlszárnyalta bátyját és tornya magassága elhagyta a déli toronyét. Bátyja féltékeny és irigy lett testvérére, úgy érezte nem hagyhatja, hogy szégyenben maradjon, ezért az építkezés alatt felment a toronyba és egy tőrrel szíven szúrta fivérét. Miután magához tért a rémületből és szembe nézett tette következményeivel, kétségbe esett és levetette magát a mélybe. A tornyok építése abbamaradt, tetejükre már csak a kupolákat helyezték fel. A tőrt, amellyel bátyja megölte testvérét, felakasztották a Posztócsarnok kapujába, amely azóta is ott lóg örök emlékül szolgálva.

A torony egyik ablakából minden órában kétszer felcsendül immár évszázadok óta a trombitán előadott dal, a Hejnał. A XIV. században Krakkóban I. Lajos uralkodása idején nyüzsögtek a magyarok, így nem véletlen a dallam nevének “hajnal” szavunkkal mutatott hasonlósága sem, mert a “hejnał” tulajdonképpen egy magyar jövevényszó és a mi “hajnal” szavunkból ered.

Történt egyszer, hogy a toronyban őrt álló trombitás meglátta a város felé közeledő tatárokat és játszani kezdte a dallamot, ám az ellenség nyilasai torkon találták őt és így a kürtszó megszakadt. A Hejnał mai napig úgy szólal meg minden egyes alkalommal, hogy a dallam váratlanul véget ér.

Hejnal

A Posztócsarnok nevével ellentétben nem csak a textilkereskedelem központja, hanem a keletről érkező selymek, fűszerek, illetve számtalan lengyel áru, főleg textil, bőr, só és ólom piaca is volt. 2006-2010 között az épületet modernizálták, liftet és légkondicionálást szereltek be, teljes külső-belső felújításon esett át. Ma a földszinten ajándéktárgyakat és ékszereket vásárolhatunk, az árkádok árnyékában kávézók és éttermek asztalainál pihenhetünk meg, az emeleten a Nemzeti Múzeum termei várnak.

A krakkói királyi palotát (Zamek Królewski) nem tudtuk megnézni. A felmálházott bicikliket feltoltuk a Wawel-dombra, ahol a biztonsági őr közölte velünk, hogy nem vihetjük be a kapun, kint kell hagynunk őket. Volt kerékpártároló, de a táskákat nem mertük kint hagyni, ezért ez a program elmaradt.

Kívülről a Visztula partján mentünk végig. Innen is látni a várat. A parton van kerékpárút és járda is, de mindenki ott csámborog, ahol éppen kedve szottyan. A parton találkoztunk egy barátságos sárkánnyal is. Całozerce volt a becsületes neve. A helybéliek szerint néha szokott tüzet is okádni, de a nagy melegre való tekintettel, ebbéli tevékenységét ott jártunkkor szüneteltette.

A városnézés után bevásároltunk egy kisboltban. A boltra ki is ragasztottam az „itt jártunk matricát”. Aztán a városon kívül kerestünk kempinget. A google többet is felkínált, csak sajnos a kempingek jó része kizárólag lakókocsis kemping volt. Végre megtaláltuk a „Smok nr. 46” kempinget. Mint később kiderült, az egész úton ez volt a legdrágább szállásunk.

A keresgélés közben nem volt rajtam se sisak, se kalap vagy sapka, pedig tűzött a nap. Úgy gondoltam, úgyis gyorsan meglesz a táborhely, erre a kis időre nem fogom előhalászni a fejfedőket a táska aljáról. Ráadásul a kerékpáros sisak viselésére nincs semmilyen előírás Lengyelországban. A nap végére éreztem, hogy mégiscsak kellett volna valami a nap ellen. Egy kis fejfájás még nem a világ, majd reggelre elmúlik.

About the author

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük