Kaposvár – Tapolca

Megkerültük kerékpárral a Balatont, a Fertő tavat, a Tisza-tót, a Velencei-tavat.
– Magyarország tavai kipipálva! – dőltem hátra elégedetten.

2021. szeptember elején böngésztem a térképet.
– Hová is kellene menni, gördülni egyet? Nocsak, egy tó! Itt még nem voltunk! Nahát, van körülötte kerékpárút!
Rögtön előhalásztam a telefont és hívtam Török Szultánt és Gorcsevet.
– A hétvégén indulok megkerülni a Desedát. Jössz? – Azt válaszolták mindketten, hogy jönnek.
Gyorsan foglaltam is szállást Magyaregresen és elkezdtem tervezni az utat. A Deseda tó körüli kerékpárút 14 km hosszú.
– Ez karcsú lesz egész hétvégére! – gondoltam. Majd túlzsúfoltam programokkal a túrát. Olyannyira, hogy magát a tavat, ami tulajdonképpen egy 1974-ben épült árvíztározó, nem is sikerült körbetekerni.

Csütörtökön, éjszakás műszakba, már felmálházott bringával mentünk. Péntek reggel a munkahelyünktől elkerekeztünk a vasútállomásra. Néhány átszállás után, úgy dél körül megérkeztünk Kaposvárra, ketten Gorcsevvel. Időközben a Török, aki származását tekintve magyar, lemondta az utat.

Kaposváron a „Miénk a város” kulturális fesztivál forgatagába csöppentünk. Volt vásár, kézműves bemutató, zenés – táncos és irodalmi jellegű fellépések. Mi meg éhesek voltunk, de nagyon. A vásári forgataggal mit sem törődve egy étterem felkutatására koncentráltunk.   A választásunk a Trattoria la Prima olasz hangulatú vendéglőre esett. A calabriai ételek és borok gasztronómiai remekeit felvonultató étlapból kértünk egy-egy menüt és hozzá sört.

A vendéglővel szemben tornyosult a Nagyboldogasszony-székesegyház, ami 1702-ben még csak egy egyszerű fazsindelyes imaház volt. Aztán három átépítésnek köszönhetően szépen megnőtt. Az 1848-49-es levert szabadságharc után, 1850. május 9-én a város gimnáziumának és elemi iskoláinak tanulói köhögéssel zavarták meg a Habsburg császárért mondott imát. Másnap még nagyobb mértéket öltött a köhögés. Egy tanulót kicsaptak a gimnáziumból, többet korbáccsal fenyítettek meg, az iskolaigazgató pedig megrovást kapott. Én még a templom előtti téren se mertem köhögni, jobb az óvatosság.

A kiadós menü után elindultunk a Deseda keleti oldalán a szállásunk felé. Kár, hogy nem szánhattunk több időt a környék felfedezésére. Több mint 230 Desedát kellene egymás mellé pakolnunk, hogy kapjunk egy Balatont. Apró mérete ellenére itt mindenki megtalálja a számítását: a horgászok és pihenni vágyók csendes, nyugodt partszakaszokat. A vízi sportok szerelmesei sportolásra alkalmas területeket. A kirándulók és túrázok az erdővel, mezővel tarkított part menti övezetet. A Toponárhoz közeli rész a bulizó fiataloknak kedvez. A 67-es úttól északra alig egy méter a vízmélység, ez a rész télen megtelik korcsolyázó emberekkel. Én is megtaláltam a számomra érdekes, vadregényes részeket: erdős félszigeteket, kanyargós utakat, rejtett öblöket, keskeny hidakat.

A megbeszélt időponthoz képest majdnem egy órás késéssel érkeztünk meg a szállásunkra, Magyaregresre. Szerencsére szállásadónk megvárt minket. Átvettük tőle a kulcsokat, lemálháztuk a bringákat és már indultunk is Somogyaszalóra, az Élménylőtérre. Szintén előre egyeztetett időpontunk volt, és szintén késésben voltunk.

Végül sikerült a megbeszélt időre begurulni a lőtérre, just in time. Megkaptuk az ilyenkor elengedhetetlen balesetvédelmi oktatást és végre a fegyvereket is. Először egy 1873-as Winchester méretpontos replikával lőhettünk. Ahogy a westernfilmekben látható, az alsókulcsos megoldásnak köszönhetően viszonylag gyorsan lehet tüzelni vele. A 10 lövedéket befogadó csőtárat könnyű utántölteni – a filmekben ezt a műveletet ritkán láthatjuk . Meglepően pontosan lehet vele célozni, elsőre nem hittem volna, hogy eltalálok vele bármit is.

Másodjára egy .44 Magnumot választottunk. Tiszteletet parancsoló méretek és megrázó erejű torkolati energia jellemzi. A gyorstüzelés ebben az esetben teljesen kizárt, akkora visszarúgást produkál. Ezt a két kilós fegyvert csak Piszkos Harry tudta fél kézzel megtartani és ő is csak a filmekben.

Miután kilövöldöztük magunkat, különváltunk. Gorcsev visszatekert Kaposvárra és belevetette magát az éjszakai életbe. Én Magyaregresre mentem a szállásunkra, kipihenni a nap, meg az előző éjjel fáradalmait. Mivel úgy volt, hogy hárman leszünk, egy tetőtéri apartmant foglaltam, két hálótérrel. Így, hogy csak ketten maradtunk, nem kellett közösködnöm senkivel, elfoglaltam az egyik szobát. Nem lehetett kiszámítani, Gorcsev mikor esik be. Becsuktam a szobaajtót, hogy ne ébresszen fel, ha megjön. Reggel aztán nem tudtam kinyitni az ajtót. Kiugrott a zárnyelv és a kilincs már csak díszként funkcionált. Kikiabáltam, hogy akadt némi problémám a zárral. Némi tanácskozás után úgy döntöttünk, hogy nem rúgjuk be az ajtót, inkább kimászom az ablakon. Gorcsev kerített létrát, az ablakhoz támasztotta, én meg kimásztam. Az összes holmim a nappaliban volt. Szerencsére korán reggel volt még és senki se látta, ahogy Rómeó és Juliát játszunk egy szál alsógatyában.

Megreggeliztünk és indultunk tovább következő úti célunk felé, Somogyvámosra. A falu határában, a kukoricatáblák kellős közepén, méltóságteljesen magasodik a 800 éves Pusztatorony. Dacosan, kihívóan, fittyet hány az idő múlásának. Az egykor körülötte épült falu már rég az idők homályába veszett, az írásos emlékekkel együtt. Nem tudni ki építette és, hogy mi volt a templomot körülvevő falu neve. Az építés módjából és stílusából csak következtetni lehet, hogy köze van a magyarországi Johannita ispotályos lovagokhoz, akik a keresztes háborúk során megsérült lovagokat ápolták. A somogyvámosiak büszkék a tornyukra. A település jelképének tartják, ezért megbecsülik, s gondozzák, ahogy kitelik szerény költségvetésükből. A faluban nemzedékről nemzedékre száll egy legenda, mely szerint a falak Koppány vezér egyik fiának, a kis Kupának holttestét rejti.

Ha már Somogyvámoson jártunk, elmentünk a Krisna-faluba is, de csak néhány fénykép kedvéért. Régebben már voltunk itt, bejárni a Krisna-völgyet bizony több órás program. Vallás, turizmus, biogazdálkodás különös egyvelege.

Ahogy Somogyvámos, úgy Somogyvár is egy különleges kulturális, vallási elegyet tartogatott a számunkra. Itt a Kupavár-hegyen volt egykor Koppány vezér vára. Innen indult végső csatájára István ellen. A döntő ütközetre valahol Veszprém és Várpalota között, valószínűleg Sólyon került sor 997-ben.

Egy évszázaddal később, 1091-ben Szent László bencés monostort alapított talán azért pont itt, hogy a pogányságnak még az emlékét is eltörölje.

Az erdőben kialakított lépcsős sétaúton értük el a Szent László Nemzeti Emlékhely állandó kiállításának helyt adó épületet. Az kiállítás részletesen bemutatja Szent László életét, valamint az általa alapított bencés apátság történetét. Egy kicsit illúzióromboló volt a kiállítási tárgyak alatti felirat, miszerint ezek csak másolatok, és az eredeti valahol máshol, másik múzeumban található.

Somogyvár után Lengyeltótin áthaladva értük el Fonyódot. Lengyeltóti előtt nem sokkal, egy elhagyatott kilátó és egy magára hagyott, egykor talán zöldséges bódé árválkodott. Megtetszett az ötletes famunka, ezért lefényképeztem.

Fonyódon volt több mint egy óránk a hajónk indulásáig. Ettünk valamit, lófráltunk a kikötőben, hogy elüssük az időt. Mire megérkezett a katamarán, már kezdett lemenni a nap.

Megérkeztünk hajóval a badacsonyi hajóállomásra. Innen még 25 km volt hátra az aznapi szálláshelyünkig, egy lesencetomaji présházig. Egyre jobban sötétedett. Körülbelül 6 kilométert kellett haladnunk a 84-es főúton, ahol már a láthatósági mellényeket is magunkra öltöttük. Sötétben érkeztünk Lesencetomajra, ahol egy szüreti mulatság kellős közepébe csöppentünk. A képeket másnap reggel készítettem. Akkor este még meg kellet keresnünk a présházat a Szőlő-hegyen, ahol se közvilágítás, se utcanév, se házszám nincs. A GPS is összeomlik, ha valamit ott kell megtalálni.

Reggel Lesencetomajon elváltak útjaink. Gorcsev Sárvár felé vette az irányt, én Tapolcára mentem a vasútállomásra. A győri vonatot vártam. Kint álltam a peronon, mikor megszólalt a telefonom. Gorcsev volt az.
– Helló! Képzeld fogtam egy emut! Küldök róla videót.
Nincs kétségem afelől, hogy képes legyűrni egy ekkora nagy állatot, de ez a madár itt a mérsékelt égövben meglehetősen ritka.

Később kiderült, hogy egy helyi farmról szökött meg az emu és Gorcsev segített a madár gazdájának elkapni.

About the author

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.