Tapolca – Badacsony

Az egynapos túrákhoz megfelelő a kétautós megközelítés. Egy autót hagyunk a végpontnál, eggyel elmegyünk a kezdőpontra. A túra végén a végpontnál hagyott gépjárművel vissza a kezdőponthoz, az ott hagyott kocsiért. Minél messzebb kerülünk lakóhelyünktől, ez annál kevésbé kivitelezhető. Januárban még öten voltunk, most augusztusban már csak ketten, így még a költséghatékonysággal is akadnak problémák.

A következő ötlet a sátor volt. Ezzel az a gond, hogy nehéz. Vannak ugyan másfél – két kilós sátrak, de több tíz kilométer után még másfél – két deka is számít.

Ha megtervezzük a túrát és foglalunk előre szállást, nem kell sátrat cipelni. Természetesen ezt is kipróbáltuk. Ha esik, ha fúj, ha fáradtak vagyunk, a szállásra oda kell érnünk, mivel nincs nálunk sátor. Ráadásul az előleget már átutaltuk.

A következő ötletünk az volt, hogy csak egy hálózsákot viszünk, meg egy ponyvát, ha netán esne az eső. Ezt az ötletünket meg is valósítottuk a Tapolca és Nagyvázsony közötti háromnapos túránkon.

Vonattal mentünk Tapolcára. A múltkor csak a vasútállomásig jutottunk, most lényegesen többet láttunk a városból.

Marton László Tapolca szülötte. Több műve is fellelhető elszórtan a városban. Az egyik legismertebb a Kiskirálylány. Az alkotás ötven centis kisplasztikaként született 1972-ben. Aztán szoborként megjelent Tapolcán és Budapesten a Dunakorzó korlátján is. Egy másolata pedig jelenleg a Tokyo Metropolitan Art Space koncertterme előtt ücsörög.

Tapolca után, a Szent György-hegyig aszfalt. Ezen már meg sem lepődőm, rezignáltan veszem tudomásul. A vasúti átjárónál egy pillanatra olyan érzésem támad, mintha a vadnyugaton lennék.

A Szent György hegyre lépcsőszerűség vezet fel. Fent a turistaháznál bélyegzés, majd egy kis ücsörgés egy szusszanás erejéig. Megjelent egy család és érdeklődtek, merre van a Sárkány-barlang. Mivel már jártam erre, könnyedén útbaigazítottam őket, valamint elmondtam, hogy nem igazán barlang, inkább csak egy lyuk. Ezért Sárkány-liknak is nevezik. Arra lettem figyelmes, hogy ez a család minden arra járótól érdeklődik a Sárkány-lik hollétéről, majd elindulnak a rossz irányba… Lehet, hogy csak beszélgetni szerettek volna?

A turistaháztól újabb lépcsősor vezet a bazaltorgonákhoz.

A hegytetőről látni lehetett a következő úticélunkat, Szigligetet. Valamint megtudtuk azt is, hogy a menyország végleg bezárt. Ez mondjuk sok mindent megmagyaráz…

Lefele menet, a sárkány után belefutunk agy oroszlánba is. Kész állatkert van errefelé. Az Oroszlánfejű-kút hűs vize jól esett, a kiürüt kulacsokat is megtöltöttük. Valaki halakat telepített a kút elött található medencébe. A halak vidáman fickándoztak, ha nekik tetszik, nekünk se lehet különösebb bajunk tőle.

Az Oroszlánfejű-kút után a Lenyel család által építtetett barokk stílusú kápolna mellett haladtunk el.

A Szászi-birtok vinotékájánál megálltunk egy deci fehérbor erejéig. Ha mód és lehetőség van rá, a sört részesítem előnyben, abból is a kukoricadara nélküli, kesernyésebb fajtákat. Ezért a rizlingért viszont érdemes volt megállni.

Szigligetig ismét aszfalt. Jó pár kilométer után a kerékpárúton folytattuk tovább, ez szintúgy aszfalt, ráadásul ebben a nyári időszakban forgalmasabb, mint az autóút. Szigliget várát már láttuk, többször is. Nem másztunk fel, inkább a község templománál lévő bélyegzőhelyet kerestük fel.

Ezen a napon már megmásztuk a Szent György-hegy lépcsőit. Most a Badacsony lépcsői következtek. Nem számoltam, állítólag 464 db van belőlük. Nekem sokkal többnek tűnt. Minden tiszteletem azoké az embereké, akik 1936-ban megépítették. A Bujdosók lépcsőjét megmászni is kihívás, nemhogy megépíteni. Szerencsére a lépcsősorok közé pihenőket is építettek, ahol meg lehet állni, amíg a pulzusunk normalizálódik és már nem akarunk egyszerre az összes testnyílásunkon keresztül levegőhöz jutni. A pihenőket a Rákóczi-szabadságharc hőseiről nevezték el.


A sokadik lépcsőfok utáni pihenőnél elegem lett:
– Ez nem a Bujdosók lépcsője, hanem a flúgosok lépcsője! Nem normális, aki itt akar felmenni! – feliáltással levettem a hátizsákomat, hogy megkeressem a hálózsákom. – Nem megyek tovább! Itt alszom.
Ekkor, FUTVA jött felfelé egy alig negyven kilós lány. Néztem ahogy egyre feljebb és feljebb ér, majd eltűnik a kanyarban. Csendben összepakoltam a dolgaimat és elindultam felfelé.

Fent a Ranolder-keresztnél táborozunk le. Társaságunk is akadt. Összefutottunk egy párral, akik együtt indultak el. Elmondásuk szerint az összes környékbeli szálláson telt ház van, ezért a sátorozást választották. Ők is a keresztnél lévő tisztáson vertek tábort. Ahogy lement a nap, egy nagyobb létszámú társaság érkezett: szúnyogok. Lefújtam mindent szúnyogriasztóval, de eszük ágában sem volt megriadni. Valamikor hajnalban unták meg zaklatásunkat. A szúnyogok után, társaságnak jelentkezett egy toportyán. Szívélyes házigazdaként „Takarodj innen a jó k…” felkiáltással fogadtuk. Gondolom megsértődött, mert az éjszaka hátralévő részében nem járt felénk.

About the author

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük