Sárvár – Hosszúpereszteg

A túra előtti nap estéjén elmentünk a „birtokra”. A „birtok”, Gorcsev háza Ostffyasszonyfán. Reggel aztán innen indultunk busszal Sárvárra. Azt hittem, a buszon hordanom kell majd maszkot a koronavírus miatt, de mivel senkin sem volt, én is levettem. Maszk nélkül valahogy könnyebb levegőhöz jutnom.

• 

Sárváron leszálltunk és gyorsan bevetettük magunkat az erdőbe. Most valahogy nem volt kedvem a város nevezeteségeihez, inkább csendre vágytam. A Haraszti-erdőben felfedeztük a Zsuzsanna-vonal maradványait. Az ellenállási övet munkaszolgálatosok építették 1944. szeptemberétől, mivel az augusztusi román kiugrás után Magyarország is hadszintérré vált. A magyar 9. gárdahadsereg teljesített szolgálatot a Zsuzsanna-vonal sárvári szakaszánál. 1945. márciusában a Vörös Hadsereg menetből áttörte.

• 

• 

Nem sikerült rálelni az egykori Sárvár-Zalabér-Batyk vasútvonal nyomára. Találkoztunk viszont egy őrült nyúllal. Úgy csinált, mint aki nem lát és nem hall. Csak akkor volt hajlandó arrébb menni, amikor már egy méternél közelebb értünk, de akkor is csak épphogy egy kicsikét. Ezt játszotta velünk. Szerintem tudta, hogy esélyünk sincs elkapni és jókat vihogott magában.

• 

• 

A nyúlon túl Sitke várt minket jellegzetes csonkatornyú kápolnájával. A kápolnát Balázs Fecó szervezésében 1986-óta évente megrendezett rockkoncertek bevételéből újították fel. Egy ilyen bulin én is voltam. Amíg a küzdőtéren csatakosra ugráltam magam, az összes holmimnak lába kélt. Átizzadt pólóban még egy augusztusi éjszaka is veszett hideg tud lenni.

• 

• 

• 

Sitke után Gérce következett. A polgármesteri hivatalnál lévő bélyegzőhelynél szereztük be a pecsétünket. A Kismackó vendéglő zárva volt, a helyiek szerint immáron három hónapja. A kékangyal (közkút) nem működött, középen végig volt repedve. Valószínűleg szétfagyott a télen.  A kisboltban nem tudtunk ásványvizet venni, mert még csak délelőtt 11 óra volt és egyikünk se töltötte be a 65. életévét. Én mondjuk elég szarul nézek ki, de még igy se hitték el rólam, hogy nyugdíjas lennék. Víz nélkül mégse vághatunk neki a Farkas-erdőnek! Szerencsénkre találkoztunk egy kedves helybéli bácsival, aki éppen sövényt nyírt. Kérésünkre felfüggesztette eddigi tevékenységét és beengedett minket a kertjében lévő vízcsaphoz, ahol feltölthettük kulacsainkat.

• 

• 

A következő bélyegzőhely már a Farkas-erdőben volt a Rózsáskerti erdészház kerítésén. A Farkas-erdő varázslatos hely, ez a Kemeneshát legkiterjedtebb, összefüggő erdősége. Az út mellett több helyen gondozott pihenő, tűzrakóhely, esőbeálló. Egy ilyen esőbeállóban megebédeltünk, majd újult erővel folytattuk az utunkat a Hidegkúti vadászház felé. Útközben ismét találkoztunk két debreceni vándorral, akikkel nem is olyan rég Gércén futottunk össze. Megtárgyaltuk ki, hol tart a túrában és merre járt már eddig. Annyira belemerültünk a beszélgetésbe, hogy észre se vettük és már a vadászháznál jártunk. Itt elváltak útjaink. Nekik volt szállásuk valahol a közelben, mi viszont a Mária Terézia-forrásnál szándékoztunk tábort verni.

• 

• 

• 

• 

• 

• 

A Hidegkúti vadászháznál letértünk a kékről és a kék kört követve, két es fél kilométer megtétele után értük el a Mária Terézia-forrást. Itt is voltak padok, asztalok, tűzrakóhely és esőbeálló. Sőt volt konyhakész hasított fa és előre elkészített nyársak szalonnasütéshez. A hasított fához nem nyúltunk, volt elég hulladék fa, amiből tudtunk tüzet rakni. A nyársakat viszont kölcsönvettük szalonnasütéshez.

• 

• 

Megraktuk a tüzet. Amíg az leégett – szalonnát parázson ildomos sütni – felállítottuk a sátrakat. Nekikészülődtünk a nagy sütögetésnek. Sültszalonna, parázson fonnyasztott vöröshagyma és fehérkenyér. Tíz kilós hátizsákot cipeltem 25 kilométeren keresztül. Jóleső fáradság öntött el és farkaséhség.  Ilyen jót régen ettem. Teli hassal jókedvűen tértem nyugovóra. Éjjel volt egy kis vihar. A sátrak kibírták. Reggelre elállt az eső. A „Trézia”-forrás – a helybéliek igy hívják – vize is, úgyhogy a mosakodást nedves törlőkendővel imitáltuk.

• 

Összekészülődtünk és ismét úton voltunk – akár a lócitrom, az is mindig az úton van. Visszacaplattunk a Hidegkúti vadászházhoz, megkerestük a kék jelzést, majd azzal a lendülettel le is tértünk róla a Scherg Lőrinc-kilátó irányába. Mivel a kilátókat ritkán rakják völgybe, hegymenet következett. A kilátó felé a Pilóta-dombon az út mellett láttuk meg Vitéz nemes Molnár László repülő hadnagy emlékkeresztjét. Sírja Sopronbánfalván van. Molnár László, a Puma vadászosztály 23 éves hadnagya itt vesztette életét 1944 augusztusában. Katapultálás után egy amerikai légiterrorista szitává lőtte. Több egyezmény is tiltja a katapultáló pilóták lelövését, ez persze a jenkiket vajmi keveset érdekelte.

• 

• 

A pilóta domb után a Scherg Lőrinc kilátó következett. Innen remekül belátni a tájat. Mire lemásztunk a kilátóból, az eső már szemerkélt.

• 

• 

• 

• 

Visszatértünk a kékre és azon mentünk Káldig. Káld határában a temetőnél ismét megtöltöttük kulacsainkat. Pontosabban Fülig Jimmy kivételével, megtöltöttük kulacsainkat. Őt valahogy frusztrálta, hogy a vízcsap a temetőben van. Mondtam neki, hogy egyáltalán nincs a víznek halott íze, nyugodtan ihat belőle, de ő inkább vásárolt magának ásványvizet. Vízből mondjuk volt elég. Esett fentről és nem is akarta abbahagyni. Mindenünk vizes, nyirkos lett.

• 

• 

Ázott ürge üzemmódban értünk be Hosszúperesztegre. A templomnál pecsételtünk. A Kéktúra igazolófüzetem a nedvesség miatt oszlásnak indult. Megnéztem mobilon a következő napra ígért időjárást. Esni fog! Mindenünk vizes, a sátrat eleve nedvesen csomagoltuk össze. Éjjel fázni fogunk a nedves gönceinkben és holnap ugyanez még egyszer. Na nem! Merre van a buszmegálló?

• 

• 

Este nyolcra hazaértünk. Másnap reggel verőfényes napsütésre ébredtem. Gyorsan megnéztem mi újság Hosszúperesztegen. Ott is hétágra süt a nap. Nem először vernek át az időjósok, soha többé nem hiszek nekik!