Nagyvázsony – Zirc

            avagy Wagner úr színre lép

Végre ismét négyen indultunk útnak. Gorcsev, Fülig Jimmy, Wagner úr és én. Örültem, hogy végre sikerül ilyen szép számban összehozni a csapatot, ritka az ilyen alkalom. A terv az volt, hogy két nap alatt teljesítjük a Nagyvázsony – Városlőd – Zirc szakaszokat. Szállást Németbányán foglaltam.

Hajnali 4:30-kor indultunk vonattal Nagyvázsonyba. Wagner úr részegen érkezett a vasútállomásra.
– Szervusz, kedves sztrovacsek – üdvözölt imbolyogva.

Hogy a fenébe lehet valaki hajnali fél ötkor részeg? Előző este beszéltünk telefonon. Akkor még nem zsurulta a szavakat, nem hívott sztrovacseknek (jelentsen az bármit is). Tehát előző nap, este kilenckor még józan volt. Mi történt azóta? Felhúzta az órát éjfélre, hogy be tudjon rúgni?

Hosszú utunk volt Nagyvázsonyig. Ahol csak lehetett, Wagner úr stabilizálta az állapotát: rátöltött, nehogy kijózanodjon. Egész úton egy sajátságos stand up-ot adott elő nekünk és az utazóközönségnek. Reggel kilencre érkeztünk meg Nagyvázsonyba, a közben eltelt négy és fél órát Wagner úr végigdumálta. Már zúgott a fejem. Szerencsére Gorcsev bevállalta, hogy vigyáz Wagnerre, mi Jimmyvel nyugodtan mehetünk előre. Megbeszéltük, hogy minden bélyegzőpontnál bevárjuk őket, valamint, ha gáz van, telefonon értekezünk.

Amikor utoljára Nagyvázsonyban jártunk, nem volt alkalmunk tüzetesebben megszemlélni a községet. Most sikerült bejárni a nevezetességeket.

Nagyvázsonytól a kék és a Szent Jakab zarándokút sok kilométeren keresztül közös nyomvonalon futott.

Hegynek felfelé Jimmynek csak a hátát láttam. Piszok jó kondiban van a srác. Az erőnléte ugyan kitűnő, de a tájékozódási képessége hagy némi kívánnivalót maga után. Iszonyú tempóval halad, csak épp nem tudja hová. Ennek köszönhetően minden útelágazódásnál sikerült beérnem.

Úrkútnál pihentünk egyet. Bevártuk a többieket, feltöltöttük a kulacsainkat. Valamint szomorúan konstatáltuk, hogy a legyalogolt 16 kilométer ellenére Wagner úr a józanság legapróbb szikráját sem mutatja.

Úrkúttól nem messze a Csárda-hegy hegy oldalában fedeztük fel az Úrkúti őskarszt Természetvédelmi területet. Itt külszíni fejtéssel szenet kerestek, aztán mangánt találtak. Szerencsére kézi fejtéssel termelték ki a mangánércet, így sértetlenül került a felszínre a 100 millió éves őskarszt. A sziklafalak alatt futó ösvényen jó pár fokkal hűvösebb van, mint a felszínen és a páratartalom is magasabb.

Városlőd felé közeledve sikolyokra lettünk figyelmesek. Egy jó darabig nem tudtuk mire vélni a dolgot. Mivel vissza nem fordulhattunk, rendületlenül haladtunk előre. Aztán megpillantottuk a Sobri Jóska Élménypark bejáratát és egyből megértettük a sikolyok eredetét.

Városlődön „Az elveszett hazáért” nevű kitelepítési emlékmű (2008) fogadott minket. 1948. január 15-én indult a Városlőd-Kislőd vasútállomásról a vonatszerelvény a marhavagonokba zsúfolt kitelepítendő svábokkal, az innen több mint 600 kilométerre lévő németországi Pirna városába. Csak Városlődről (a község jelenlegi lélekszáma 1466 fő) 1503 svábot telepítettek ki.

A templomkertben található Mesterségek Fája azokat a foglalkozásokat szimbolizálja, amiket a faluban a német családok megtelepedése óta űznek. A Mesterségek emlékfáját 2001-ben készítették Schneider József ácsmester irányításával.

Végre beértünk Németbányára. Az utolsó pillanatban. Besötétedett és az eső is eleredt. Tudtuk a Csendvölgyi Vendégház címét, csak a házszámokat nem láttuk a sötétben. Csoda, hogy nem hívták ránk a rendőrséget. A négy, batyus férfiemberre, akik minden portára bevilágítanak elemlámpákkal. Végre meglett a szállás! Marika néni fogadott minket. Süteménnyel! Nemrég sütötte! Jelzem, ekkor már este fél tíz volt.

Nem kellett altató. Bezuhantunk az ágyba és reggelig meg se moccantunk. Reggel se nagyon akaródzott kikászálódni belőle. Wagner úr térdfájására hivatkozva inkább hazafelé indult. Mindannyian tudtuk, hogy másnapos a lelkem, de úgy tettünk, mint akik elhiszik a mesét a fájó térdről.

Az eső még szömörgött, de nem volt vészes és a faluból is többet láttunk, mint előző éjjel.

Németbánya után Bakonybél felé vettük az irányt. A mészégető kemencénél megpihentünk és megcsodáltuk a kilátást.

Bakonybélen találtunk egy kisboltot, ahol sikerült némi elemózsiát vételezni. Még korán volt, a vendéglők zárva voltak. Az önkormányzat épülete előtti téren találtunk padokat és asztalokat, itt megreggeliztünk, majd újult erővel indultunk a Kőris-hegy felé.

A Kőris-hegyen megcsodáltuk a telepített bükkfák rengetegét. Egy árva kőris nincs arra. Van viszont óriás focilabdának álcázott radarállomás.

A Kőris-hegy után Borzavár következett. Itt Fülig Jimmy letette a nagyesküt, hogy a falu után balkézről lesz a vár. Persze, nem volt. Az még külön pikantériája a történetnek, hogy ezt a tájat már rengetegszer bejártuk. Ha csak lehet, részt veszünk az Ösvénytaposó Baráti Társaság által szervezett Bakonyi Barangolás teljesítménytúrán. Lila gőzöm nincs, hogy Jimmy melyik mesében volt idáig.

Borzavár után Zirc következett. Épphogy beértünk a városba, és a sikeresen bélyegeztünk a vasútállomáson, már indult is busz az állomás közelében lévő, újonnan épült buszmegállóból Győrbe.

About the author

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük