Reggel nehezemre esett kikászálódni az ágyból. Az elmúlt három napban 130 kilométert gyalogoltunk, közel tíz kilós hátizsákkal. A tegnapi 51 kilométer volt ezek közül a legtöbb. Most még a kilátás sem tudott feldobni. Tegnap sötétedés után érkeztünk meg a szőlőhegyi szállásunkra, ezért akkor esélyünk se volt megcsodálni.
Kilátás a szőlőhegyről
Bármennyire is fáradt és kedvetlen vagyok, el kell indulnunk, itt nem maradhatunk, holnap meló ☹. Lesencetomajon észrevettünk egy házat. A homlokzat díszítése szerint 1830-ban épült és még mindig kitűnő állapotban van.
Lesencetomaj
Tritikálé eladó! Nem tudom mi az, de veszek. Sohasem lehet tudni, valamire majd jó lesz. Wiki szerint: „A tritikálé a búza és a rozs keresztezésével létrehozott szemes gabonaféle takarmánynövény. Neve a búza (triticum) és a rozs (secale) latin nevének kombinációjából ered.”
Lesencetomaj
Tapolcáig egy Irigy Hónaljmirigy paródiát dúdolgattam: „Azt kaptam szülinapomra, hogy kivittek a betonos útra.” Lesencétől Tapolcáig végig aszfalt. Az Istvándi kocsmáros szerint amikor a Kék nyomvonalát kijelölték, akkor még ideiglenesen itt állomásoztak a szovjet csapatok és nagyon úgy tűnt, hogy örökre itt is maradnak. A nyugati szakasz jelzései csak a 70-es években készültek el és itt bizony figyelembe vették a Nagy Testvér igényeit is. Az utolsó szovjet katona (Viktor Silov) 1991-ben lelépett innen, azóta eltelt 30 év. Híve vagyok a hagyományok megőrzésének, de jelen esetben elkéne némi változás az útvonalat illetően.
Út, Tapolca felé
Mire elértük a tapolcai bélyegzőpontot, tele lett a hócipőm, pedig nem is volt rajtam. A bélyegző a vasútállomás előtti vendéglátóipari egység teraszán leledzett. A vonat meg jött. Mi meg egy hitelen ötlettől vezérelve felszálltunk rá, bár az aznapi túrát Badacsonytördemicig terveztük.
