Megkezdtük a kéket. Január van, hideg és gyorsan sötétedik. Hajnalban indultunk öten, két autóval. Az egyiket Tömördtől négy kilométerre Csepregen, egy áruház parkolójában hagytuk, a másikkal mentünk Velemig.
Velemtől gyalog másztunk fel az első pecsételő helyig, 900 méter magasra Írott-kőig. Innen ereszkedtünk le Kőszegig. Nem rohantunk, nézelődtünk, beszélgettünk. Kőszegen eszméltünk rá, hogy az idő viszont – velünk ellentétben – rohant. Ebben az évszakban négy-öt óra tájban sötétedik és ha nem akarunk vaksötétben az erdőben bolyongani, gyorsítani kell a tempón.
Az ezt megelőző túránk tavaly októberben volt. Azóta volt ugyan egy-két könnyebb kerékpáros megmozdulás, de az elmúlt két hónapra a punnyadás volt jellemző. Az ünnepekben is inkább bekuckóztam a tévé elé néhány bejgli társaságában. Ennek meg is lett az eredménye. Írott-kőtől lefelé, még Kőszeg előtt, a térdeim némi fájdalommal fejezték ki nemtetszésüket a hirtelen jött igénybevételt illetően. Kőszegen megnéztem az itiner magasságdiagramját. Innentől könnyű terep jön. Ezt fél lábbal is megcsinálom! Mi baj lehet?
Nos, baj az volt rendesen. Így utólag nem is baj, hogy így történt. Egy laza túra esetén nem lenne mit mesélni.
Szóval, elindultunk. Húzzunk bele! -felkiáltással. Bár azt mondtam, hogy ezt a hátralévő 18 kilométert fél lábbal is megcsinálom, kezdtem lemaradni a többiektől, ugyanis mindkét térdem sztrájkba lépett. Az út jó minőségű, széles, erdészeti földút volt, enyhe lejtővel. Lehetett volna haladni. Mivel kezdett sötétedni, jött a nagy ötlet: ketten – a jobb kondiban lévők – előre mennek, beülnek a Csepregen hagyott autóba és visszajönnek értünk. Mi addig szépen lassan poroszkálunk. (Ennek a poroszkálásnak köszönhető, hogy a végére 3,2 km/h óra lett az átlagsebességünk.)
A srácok felvették a nyúlcipőt és néhány perc múlva eltűntek a látóhatáron. A térdem egyre nehezebben bírta, már csak totyogtam. Besötétedett, előkerültek a zseblámpák. Kezdett a levegő lehűlni, előhalásztam a hátizsákból a tartalék pulóvert, sapkát, kesztyűt. Alig vonszoltam magam. Az tartotta bennem a lelket, hogy mindjárt jönnek szembe autóval. Beülök a jó meleg kocsiba és talán túlélem ezt a kalandot. Három órai erőltetett menet után végre jöttek szembe. Gyalog! Eltévedtek. Három órán keresztül bolyongtak az erdőben és ugyan ott tartottak, ahol mi. Most már biztos, hogy itt pusztulok! Megnéztem a GPS-t. Két kilométer Tömörd. Addig csak elvonszolom magam.
Sikerült! Megérkeztünk! Pecsét is megvan! Még el kell menni Csepregre az autóért, aztán kocsival Velemre a másik autóért. Aztán levezetni 120 kilométert sötétben, ködben, fájós térdel. Aztán hipp-hopp, hajnali kettőre otthon is voltunk.
