Tegnap késő este sötétben értünk az Eötvös-kilátóhoz. A fejlámpák fényénél alig láttunk valamit. Reggel aztán megcsodálhattuk a kilátást a magasból. Mintha füstoszlopok borították volna a látóhatárt, pedig csak az éjszakai eső párája borította a földeket.
Tegnap éjjel a vihar elől menekülve úgy gondoltuk, jó ötlet a kilátóban meghúzódni, mert így legalább lesz fedél a fejünk felett. Mint kiderült, az építmény csak nyomokban tartalmazott tetőt.
A tetőzet folytonossági hiányosságain kívül a feljáratnál elhelyezett táblát sem vettük észre, ami szerint kimondottan Darwin-díjas ötlet viharban kilátót látogatni.
A tegnapi nap folyamán kifogytunk ételből és italból. Korgó gyomorral vágtunk át az erdőn Balatonhenye felé. A Kéktúra applikáció szerint a következő bélyegző a balatonhenyei vegyesbolt előtti hirdetőtáblán található. Egész úton azt tervezgettük, hogy mit fogunk vásárolni, és hogy milyen lakomát csapunk belőle.
Balatonhenye egy csendes, 150 fős kis község. Rendezett utcákkal és terekkel, valamint felújítás miatt bezárt vegyesbolttal.
Éhesen indultunk tovább. Szerencsére útközben tetemes mennyiségű vadszedret találtunk. Fényképezni már csak az után jutott eszembe, hogy a feketére érett szemeket már mind lelegeltük a bokrokról.
Menet közben találkoztunk Gyulával. Életünkben most találkoztunk először, így hát volt mondanivalónk egymásnak. Szerinte az út mellett bőségesen termő boróka bogyó is finom és tökéletesen megfelel az éhség csillapítására. Nem mondom, sült hús mellé bedobni egy marékkal, teljesen jó ötletnek tűnik. De így magában fogyasztani… Inkább az éhhalál! Másfél – két óra eszmecsere után indultunk tovább a Csicsói-erdőbe.
A Csicsói erdészházzal szemközti pihenőnél megszereztük a következő pecsétünket. Továbbindulva ráleltünk a Kinizsi-forrásra, miközben a Tálodi-erdőben a Vázsonyi-sédet kerülgettük. Hol a bal és hol a jobb partján vezetett az utunk Nagyvázsony felé.
Körülbelül négyszáz méterre Nagyvázsonytól megpillantottuk a Szent Mihály Kolostor romjait.
A falak között két beton asztalnak tűnő építmény Horváth Márk és Kinizsi Pál sírja. Az ezt jelző, egykor szépen csillogó feliratnak mára nyomát sem találni.
Kinizsi Pált 1494. november 29-én Szendrő ostroma közben érte a halál. Holttestét, végakaratának megfelelően, az általa alapított nagyvázsonyi pálos kolostor templomában helyezték végső nyugalomra. Kincskeresők feldúlták a sírját, eltávolították sodronyos páncélingét, sisakját és kétélű pallosát, amelyek később a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdonába kerültek. Sírköve a budai Vármúzeumban található.
Kinizsi halála után, Benigna asszony nem sokáig viselte az özvegyi fátylat, hiszen egy 1495-ben kelt oklevél már Horváth Márk feleségeként említi. Miután Horváth Márk a lóról leesve a nyakát törte, harmadszor is igent mondott. Férje, Kereky Gergely azonban erőszakos, durva ember hírében állott, így Benigna úrnő 1519-ben megelégelte férje viselkedését és megölette, majd holttestét a vázsonyi várárokba dobatta.
A Vár előtti téren áll Kinizsi Pál bronzból készült lovasszobra, mely Szabó Iván alkotása.
Nagyvázsonyban végre ételhez jutottunk egy fogadóban és egy kis bor is jól esett volna mellé. Mivel alapvetően inkább szomjas voltam, ezért a hosszúlépés mellett döntöttem. A fogadós ki is hozott nekem két kisföccsöt. Nem értettem a koncepciót… Hogy lesz ebből hosszúlépés? Mindegy, van kaja, pia, nő. Ugyanis a fogadóban összeismerkedtünk Évával, aki szintúgy a kéket járja, mint mi. Ő indult tovább Kab-hegy felé, mi kinéztünk magunknak egy matracszállást. Nem az ágy vonzott a szállásban, hanem a tisztálkodás lehetősége. Harmadik napja voltunk úton, minden porcikám egy forró zuhanyért kiáltott.
Katolikus Plébánia: matracszállás és kemping. Az önkormányzat és a plébánia honlapján, valamint a facebookon is megtalálható, csak éppen egyiket sem frissítik. Ott derült ki, hogy a járványhelyzet miatt zárva van. (Mindez 2020 nyarán történt, a covid-19 első hulláma után, amikor nem volt kötelező a vendéglátóhelyek bezárása.) Nem volt kedvem másik szállást keresgélni, a Kab-hegynek nekivágni meg végképp nem. Ezért felültünk az első buszra, ami épp akkor indult. A busz történetesen Ajkára tartott. Menet közben Google Maps-al kezdtem el terveztetni az utat, közben természetesen mindenről tájékoztattam Gorcsevet.
– Elmegyünk Ajkára, onnan Veszprémbe. Veszprémből van busz és vonat is Győrbe – ecseteltem a tervet.
– Aranyoskáim, ne menjenek Ajkáig – szólt közbe az előttünk ülő nénike – szálljanak le a pulai elágazónál, néhány perc múlva jön a veszprémi busz.
Na, igen. Google vs. józan paraszti ész…